2010. augusztus 3-án 18 órára,
a Budapest X. kerület Bihari út 9/a alatt (bejárat a Belényes utcai Református templom felől)*
Budai Gábor szervezésében rendezett, video-támogatással tartott évadzáró előadásra.
Előadó:
Dr. Halász JózsefAz előadás címe:
"A Szent Korona értékrendje"A rendezvényen az Alkotmányozó Nemzetgyűlés előkészítéséhez szükséges feladatokat meghatározó Továbbadó Szer helyéről és idejéről is beszélünk.
Az előadáson lesz dr. Halász József
„Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona”(a Szent Korona Értékrend alkalmazásának magyar és nemzetközi jogszabálytervezetei)
c., Püski kiadó gondozásában megjelent könyve második kiadásának bemutatója.
Szeretettel várjuk azokat a magyarokat, akik tenni akarnak a Szent Korona Értékrend hatalomra jutásáért.__________________________________
A rendezvényen a bemutatott könyv és a „Továbbadó Szer” c., (diákat, nyomtatható anyagokat és videofelvételeket tartalmazó) DVD dedikálva megvásárolható.
Dr. Halász József honlapjána megszokott anyagok (Ígéretbehajtó Szemle, a gondolkodási mód három része, a Szent Korona Értékrend és az EU összehasonlító írásainak letölthető és hallgatható változatai, Hangtár, Magyar Hír Adattár) mellett mától az Ígéretbehajtó Szemle eddigi számai könyvszerűen lapozható formában is szerepelnek.
__________________________________
*Az Ecseri úti metrómegállótól 1 villamosmegálló az őrs vezér tere felé!